Hagyományos Szent János-napi borszentelést tartottak kedden a miskolci Minorita templomban. A lillafüredi István Nádor Borlovagrend, hagyományaihoz híven, több magyarországi borrenddel és miskolci egyesülettel közösen tisztelgett a bor és a borászok előtt. A szentelt borokra az idén is rákerült a „Santo Vino”, szentelt bor felirat.
A bort, amióta létezik, a lélek italának tartják az emberek. Szent János napja (december 27.) a magyar hagyományok szerint is a bor megáldásának ideje. Hajdanán ezen a napon minden család bort vitt a templomba, hogy a pap áldását kérje rá. A szentelt bornak ugyanis olyan erőt tulajdonítottak, amivel beteg embert és állatot is gyógyítani lehet.
A János-napi borszentelés és borivás rituáléját már a XV. századi magyar misekönyvekben is megemlítik. A bort, vagyis „Szent János szerelmét” a karácsony utáni harmadik napon áldják meg. Az 1499-ben keletkezett pécsi misekönyvben is így szerepel.
A XVIII. század közepéig a karácsony háromnapos ünnep volt, a harmadikon ünnepelték Szent János evangélista emlékét, ezen a napon szentelték meg a bort, a Jánosok pedig szőlőhegyi mulatságra, pinceszerre hívták meg rokonaikat, barátaikat.
A Szent János-napi borszentelés egyházi magyarázat szerint azt jelenti, hogy ha a hívő buzgó imával veszi magához a nedűt, akkor az megóvja a testi és a lelki bajoktól, az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, az ördög kísértéseitől.
A János-napi borszentelés hagyománya ma is él az ország bortermelő vidékein. Ezen a napon a szőlősgazdák egy kis üveg bort visznek a templomba, a főoltár jobb oldalán álló asztalkára teszik, majd a megszentelt borból a pincében minden hordóba öntenek egy keveset, hogy ne romoljon meg a hegy leve. A szentelt bort a népi gyógyászatban is alkalmazzák, főként torokfájás esetén.
Forrás: MINAP.hu Link: http://m.minap.hu/cikkek/santo-vino-janos-napi-borszenteles-minorita-templomban Mocsári László képgalériája